A ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelme…
2016.05.27 19:04
Készítette: Sipos Attila / rallyfeeling.hu
Hoffer Zsolt és Milcsevics Lóránt, a sikeres miskolci verseny után sajnos nem tudott kellőképpen felkészülni az év első murvás versenyére.
Túl vagyunk az év első murvás versenyén. Mennyire kellett “átépíteni” az autót a verseny előtt?
- Köszöntöm az olvasókat! Már az átépítés is érdekes volt nálunk, hiszen a verseny pályabejárási és teszt napján mi élő műsorban voltunk az Opel Legendák Találkozása 2016 rendezvény kapcsán a Music FM reggeli műsorában, Bella Gabriella olvasta mellettem a híreket a Ring körüli szervizút aszfaltján futva.
Mennyivel másabb vezetni ezen a talajon az Adam-et?
- Opel Legendák Találkozása 2016 kapcsán csütörtökön Lócival közösen, pénteken pedig csak én a Hungaroring- en főinstruktorként dolgoztunk, szerdán „elszaladtunk” itinert felvenni, majd pénteken tudott lemenni Lóci pályát írni. Nélkülem… Tesztelni nem tudtunk, amely miatt szinte őrültség volt elrajtolni szombaton, de elrajtoltunk. Nagyon idegen volt az autó, sok-sok aszfalt futam és kétnapnyi Hungaroringi autózás után.
Miskolcon nyertétek a kategóriátokat, ezen a versenyen előzetesen milyen eredménnyel lettél volna elégedett?
- Már az indulásnak is nagyon örültem!!!
Mesélj, hogyan sikerült a verseny 12 gyorsaságija?
- Az első napi gyorsokon tanulgattam az autót, állítottunk is rajta, szoktam a murva abroncsokat és próbáltam hangolódni a futamra. Komoly hátrány volt ez.
Melyik gyors feküdt nektek és az autónak a legjobban?
- Az utolsó kettő… :-) Addig szinte vakrepülés volt! Ekkorra már mertem picit jobban nyomni a gázt, rám lett állítva a kocsi és már Lóci is mert küldeni, de korán sem annyira, mint mondjuk Miskolcon.
Jobban feküdtek ezek a pályák a Peugeot-nak?
- Ez a fentiek miatt nem derült ki. A ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelme…
Következik a Veszprém Rally. Látunk benneteket a nevezési listán majd?
- Neveztünk igen! Gyorsan jönnek egymás után a futamok, de igyekszünk ott lenni! Ezen a futamon, még külön nagy köszönet illeti a navigátoromat, Milcsevics Lócit, aki erőn felül segítette, hogy a futamon helyt tudjak állni és a power stage –en tudtunk egy második időt futni. Köszönöm csapatvezetőmnek Szabó “Ezredes” úrnak, hogy vizsgái ellenére is segített minket és feleségemnek, hogy ismét mellettem állt.