A nemzetközi szereplés rajtjában
HIDEG RALLY TEAM – 5. Kumrovec Rally
Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX
A 2016-os szezont már megnyitotta a Hideg Krisztián – Kerék István páros a Covasna Winter Rallyval, Horvátországban, a hétvégén pedig újra visszatérnek szomszédjainkhoz. Március 5-6-án rendezik meg ugyanis a Horvát Rally Bajnokság első fordulóját, az 5. Kumrovec Rallyt. A 4 gyorsasági szakaszból álló, sprint jellegű futamon Hidegék most sem teszik alább a lécet: céljuk, hogy a leggyorsabbak legyenek a 75 fős mezőnyben. Erre minden esélyük meg is van, hiszen a Mitsubishi Lancer Evo IX-es versenygépük több fejlesztésen is átesett a holtidőszakban.
Hideg Krisztián: A 2016-os szezonra újra a nemzetközi szereplést tűztük ki célul magunk elé. Három sorozatban is szeretnénk majd kipróbálni magunkat, de mielőtt az éles küzdelmek elkezdődnének, beiktattuk egy tesztet is a naptárunkba. A holt időszakban ugyanis rengeteg dolgot kicseréltünk, fejlesztettünk a Mitsubishin, amit időben szeretnénk próbára is tenni.
A hétvégén a Horvát Rally Bajnokság első fordulóján, az 5. Kumrovec Rallyn állunk rajthoz. Ez egy rövidebb, sprintjellegű verseny lesz, mindössze 52 kilométernyi össztávval, ám mégis nagy jelentősége lesz számunkra, hiszen jellegét tekintve nagyon hasonlít a Mitropa Kupa két hét múlva esedékes szezonnyitójára, a Rebenland Rallyra. A szakasz szűk, csúszós, tele bukkanókkal, így ezt a megmérettetést is olyan komolyan kell majd vennünk, mint a többi bajnoki fordulót.
Most sem tettük alacsonyra a lécet: szeretnénk megnyerni ezt a hétvégi derbit is. Nem lehet azonban megtippelni nagyon előre, hogyan is fog alakulni a sorrend a leintés után, hiszen a népes, 75 párost számláló mezőnyben most is igen komoly nevek szerepelnek. Hogy csak a magyarokat említsem, Szilágyi János egy Peugeot 207 S2000-essel, Kovács Antiék és Lencse Zoliék pedig egy-egy Ford Fiesta R5-össel lesznek jelen. Leszünk tehát egypáran, akik ugyanarra fogunk gondolni a rajtban…
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Service Kft., Sky-Tools, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Floren Cosmetics Kft., Aszú Étterem, Vázterv Mérnök Iroda Kft., Continental Group Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto.hidegrallyteam@gmail.com