„A szívemmel harcolok”
Stefan Svitko amilyen hallgatag, olyan tehetséges, meg van minden adottsága ahhoz, hogy a Dakar nagy csillagai közé lépjen. Amikor 28 évesen, 2010-ben első Dakarján indult, nem gondolta volna senki, hogy első szlovák versenyzőként képes lesz befejezni a versenyt, mint ahogy azt sem, hogy hét év elteltével még a mezőnyben lesz. Mindenki fel kapta a fejét, amikor Svitko 2010-ben a 13. lett a motorosok között. 2012-ben aztán 5., 2014-ben pedig kilencedik helyen ért célba. 2015-ben aztán ismét beállította saját maga legjobb eredményét, hogy 2016-ban első dobogós eredményét szerezze a 2. helyen célba érve. A javuló eredmények ellenére a szlovák versenyző tisztában van vele, hogy privát csapatban versenyez, ezért nem állít túl nagy célt maga elé a 2017-es verseny előtt sem.
„A legutóbbi Dakarom volt mentálisan a legnehezebb számomra. Nem engedhettem meg magamnak, hogy hibázzak egy nagyon jó helyen állva. Mindenki meg volt lepve, hogy a gyári versenyzőkkel tudtam harcolni. Nagy hátrányban vagyok technikai szinten valóban a gyári versenyzőkhöz képest, hiszen a legutóbbi Dakarra például csak hat keréktárcsát vittem, míg a gyáriak naponta cserélhették őket. Nem szeretnék saját magamra nyomást gyakorolni, mert összetettben esetleg jól állok. Számomra nem az anyagiak a motiváló tényezők, nem a pénz miatt indulok a Dakaron. Természetesen a pénzbeli nyereményt a versenyzésemre költöm, evvel is nőnek az esélyeim. Engem csupán a siker motivál, ezért én a szívemmel harcolok.” - mondta a 34 éves versenyző a Dakar hivatalos oldalának.