2016-os tervek: Ferjáncz András
2016.02.10 11:55
Ferjáncz András 2015-ben a Rallye2-es mezőnyben tűnt fel, ahol voltak sikeres futamai. Az idei évben azonban elképzelhető, hogy nem lesz itthon látható. Minden további kiderül a vele folytatott beszélgetésünkből.
- Hogy alakult a tavalyi éved, milyen eredményeket értél el és mennyire voltál elégedett?
- Azt gondolom, hogy sikeres és szerencsére teljes évet tudtunk futni. Voltak szuper részeredményeink és voltak kudarcaink is. Az adott körülményekhez képest kihoztuk a maximumot a 2015-ös évből. A tavalyi év folyamán megtaláltam azokat az embereket, akikkel együtt szeretném építeni az elkövetkezendő pályafutásomat, és azt gondolom, hogy ez a legfontosabb most nekem.
- Milyen bajnokságokban, versenyeken láthatunk téged idén?
- Sarkalatos kérdés. Mérhetetlenül csalódott vagyok az idei szabályváltozások miatt! Kiszúrás az, amit a szövetségünk csinál. Nem értem miért kell ellehetetleníteni ennyire sok ember versenyzését! Minden erőmmel azon leszek, hogy külföldön tudjak versenyezni és egy Forintot se kelljen itthon elköltenem, persze ez függ még a támogatóimtól is, hogy ők mit szeretnének. Fáj a szívem, mert szeretem az itthoni pályákat és szeretek a hazai közönségnek autózni, de sajnos ez a nem versenyzőbarát politika miatt veszélybe került...
- Ki lesz az idei navigátorod?
- Természetesen marad Nagy Attila, aki "igent" mondott a 2016-os évre. Örülök, hogy kitart mellettem és elvisel engem, mikor éppen a "nem lehet megmaradni a közelemben" című sztorit játszom :)
- Milyen autóval indulsz?
- Sikerült vásárolnom egy Mitsubishi Lancer EVO VIII-as kocsit. Ezzel gurulok idén.
Főtámogatóm továbbra is a Livewire Energy és a szervizcsapatom körül sincs változás, mivel idénre is a Berényi Racingnek szavaztam bizalmat.