Bajnok a Hideg Krisztián - Kerék István duó!

2016.09.18 11:00

HIDEG RALLY TEAM – Rally Nova Gorica, Szlovénia, 2016. szeptember 9-10.

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Szeptember 9-10-én került sor a Mitropa Kupa 8. fordulójára, a szlovén Rally Nova Goricára. Az indulók között természetesen most is ott volt a Hideg Krisztián, Kerék István duó, akik komoly célokkal érkeztek meg a bajnoki derbire. A tét nem volt más, mint a Mitropa Kupa bajnoki címe…

 

Hideg Krisztián: A szlovén futam volt számunkra a 6. verseny a Mitropa Kupában, ahová jókora pontelőnnyel érkeztünk. A célunk így tehát csak az volt, hogy megszerezzük azt a minimális pontot még, ami a bajnoki cím bebiztosításához, megszerzéséhez szükséges.

Habár szenzációs pályák voltak kijelölve, és a rendezés is kifogástalan volt, számunkra egy igazi vesszőfutás volt a múlt hétvégi szereplés. A technika ördöge ugyanis végig harmadik utas volt a Mitsubishiben, mindössze 2-3 tiszta gyorsaságink volt, ahol úgy tudtunk jönni, ahogy szerettünk volna. Az első napot még az abszolút 3. pozícióban zártuk, és mindössze 1,5 másodpercre volt tőlünk az első helyezett. Másnap azonban előbb fékhiba, majd defekt is hátráltatott bennünket. A napi program közepén elkezdett rángatni a kocsi, aminek oka valószínűleg elektronikai jellegű lehetett. A soron következő szervizben ezért mindent ki is cseréltünk a Mitsubishiben, amit csak lehetett, hogy orvosoljuk a hibát. Ekkor még mindig volt esélyünk egy tisztes helyezésre, a dobogóra kerülésre. Az utolsó előtti gyorson azonban beütött a krach: elrepedt az olajcső, az olaj pedig folyamatosan szivárgott a motorra menet közben. Kalandos két szakaszunk volt a célig megfelelő olajnyomás nélkül…

A célvonalon így is át tudtunk gurulni, kategória 6.-ként illetve abszolút 42.-ként. Versenyzésnek így nem igazán nevezném részünkről ezt a szlovák futamot, csak pontgyűjtésnek. Ezért a néhány pontért azonban sokkal jobban megküzdöttünk, mint az idei győzelmekért. A Mitropa Kupa-beli bajnoki cím így megvan, mi pedig rettentő módon boldogok vagyunk emiatt.

A 2016-os szezonra kitűzött egyik célunkat így teljesítettük, a folytatásban az ERT illetve a horvát bajnoki küzdelmekre koncentrálunk. Ehhez a következő állomás a szeptember végi, poreci Croatia Rallye lesz, ahol remélhetőleg már kicsivel több szerencsénk is lesz.

 

Kerék István: Nagyon nehéz versenyünk volt Szlovéniában… Ahhoz képest, hogy az első nap után azt hittem, probléma nélkül meg tudjuk szerezni az abszolút első három hely valamelyikét – az első 1,5 másodperccel, a második pedig mindössze 0,8 másodperccel volt előttünk –, jócskán okozott nekünk fejtörést a Mitsubishi. Aztán egyik probléma jött a másik után… A legvészesebb helyzet az volt, mikor az utolsó két gyorson, az olajcső repedése miatt, folyamatosan után kellett tölteni az olajt – összesen 21 litert. Annyit fogyasztottunk el belőle, mint benzinből… Mivel a legnagyobb ellenfelünk, Hermann Gassner nem állt rajthoz ezen a versenyen, ezért mindenképp végig akartunk gurulni a maradék két szakaszon, hogy pontot tehessünk a bajnoki cím sorsának ügyére. A Mitropa Kupa-beli hatodik helyezésünk azonban ehhez bőven elégnek bizonyult.

Érdekesség, hogy ezzel az eredményünkkel én nagyobb előnnyel lettem bajnok, mint Krisztián. Míg ő ugyanis a 6. helynek járó pontokat kapta meg, addig én a 3.-ék. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az ellenfeleink olyan navigátorokkal indultak ezen a futamon, akiket nem neveztek be korábban a Mitropa Kupa küzdelmeibe, így nem vettek részt a pontversenyben sem. Hiszen ebben a bajnokságban is ugyanúgy külön értékelik a pilótákat és a navigátorokat, mint az EB-n vagy a VB-n.

Így, hogy megvan a bajnoki cím, már nem kell kiutaznunk az utolsó fordulóra, Németországba. Helyette teljes erőbedobással koncentrálhatunk a poreci futamra, ami egyben horvát bajnoki és ERT forduló is. Az ottani szereplés meghatározó lesz majd a folytatás tekintetében, hiszen ettől függ, hogy mit priorizálunk majd: az ERT döntőjét vagy a horvát bajnoki címet. De ezen ráérünk majd akkor gondolkodni, most egyedül csakis a Croatia Rallyera koncentrálunk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Laurel Kft., Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Service Kft., Sky-Tools, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Aszú Étterem, Vázterv Mérnök Iroda Kft., Continental Group Kft., Mol-Tech, Euroll Kft., Köz-Meg-Vill Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto.hidegrallyteam@gmail.com

 

Címkék

  1. rallyesprint
  2. ORB
  3. WRC
  4. ERC
  5. Rally hírek
  6. Kassa Rally
  7. Hideg Rally Team
  8. LiveWire Rally Team
  9. Rallye2 hírek
  10. Rallye2
  11. North Racing Team
  12. INA Delta Rally
  13. Horvát Rally Bajnokság
  14. Maxx Race Team
  15. Márianosztra Rally
  16. Speed Rally Team
  17. Kisvaszar Rallyesprint
  18. MARB
  19. ORB eredmények
  20. ORB 1997
  21. Esztergom Rally
  22. Salgó Rally
  23. Miskolc Rally
  24. Veszprém Rallye
  25. Budapest Rallye
  26. Bábolna Rallye
  27. Mecsek Rallye
  28. ORB 1998
  29. ORB 1999
  30. OMP Racing Rallye
  31. ORB 2000
  32. Peugeot-Esso Rally
  33. ORB 2001
  34. Fehérvár Rallye
  35. Zemplén Rallye
  36. ORB 2002
  37. Szombathely Rallye
  38. ORB 2003
  39. ORB 2004
  40. Eger Rallye
  41. Székesfehérvár Rallye
  42. ORB 2005
  43. ORB 2006
  44. Duna Rallye
  45. ORB 2007
  46. Nyirád Rallye
  47. ORB 2008
  48. Ózd Rallye
  49. ORB 2009
  50. Nyírség Rallye
  51. Komló Rallye
  52. ORB 2010
  53. Bükfürdő Rallye
  54. Kazincbarcika Rally
  55. ORB 2011
  56. Arad Rally
  57. IRC 2011
  58. ORB 2012
  59. Baranya Kupa
  60. ORB 2013
  61. ORB 2014
  62. Waldviertel Rallye
  63. ORB 2015
  64. WRC 2015
  65. Rally Sweden
  66. Rally Mexico
  67. Rally Argentina
  68. Rally de Portugal
  69. Rajd Polski
  70. Rallye Finland
  71. Rallye Deutschland
  72. Rallye Australia
  73. ERC 2015
  74. Janner Rallye
  75. Rallye Liepaja
  76. Circuit of Ireland
  77. Ypres Rally
  78. Rallye Estonia
  79. Barum Czech Rally Zlin
  80. Déli Régió Rallyesprint 2015
  81. A123 Teszt Rallye
  82. Porrogszentkirály RS
  83. Cyprus Rally
  84. Tour de Corse
  85. ERC hírek
  86. Érdi Rally Team
  87. Gymkhana Bajnokság
  88. Mitropa hírek
  89. Eurosol Racing Team
  90. Rallye2 eredmények
  91. Historic eredmények
  92. ERC news
  93. Botka Rally Team
  94. Rallyesprint hírek
  95. Marco Racing Team Kft
  96. Ke-Ke Racing Team
  97. Horváth Rallye ASE
  98. Rallye Monte Carlo
  99. Rally Kosice
  100. Wales Rally GB
  101. Acropolis Rally
  102. Rallye Catalunya
  103. Rally Legend
  104. Rallye2 2015
  105. Rallye Sardegna
  106. Rallye Acores
  107. Rallye du Valais
  108. Rallye2 2014
  109. Magyarhertelend RS
  110. Kisvaszar RS
  111. Bakonya RS
  112. Magyarbóly RS
  113. WRC 2016
  114. Mikulás Rallye
  115. Szilveszter Rallye
  116. ERC 2016
  117. Rallye Islas Canarias
  118. Rajd Rzeszowski
  119. Dakar
  120. Maricsek Racing Team
  121. Maximmun Racing Team
  122. WRX 2016
  123. English News
  124. ORB 2016
  125. Mitropa 2016
  126. Citroen Racing
  127. Hyundai Motorsport
  128. M-Sport
  129. Volkswagen Motorsport
  130. MARB 2015
  131. Hungarian Police Rallye Team
  132. Historic Rallye Bajnokság
  133. Ranga Motorsport
  134. Korda Racing
  135. Tereprali Világkupa
  136. Dynamic Rallye Team
  137. Bakó Rallye Team
  138. Rallycross OB
  139. K-Tech Motorsport
  140. Balogh Jani
  141. Opel Dakar Team
  142. Africa Eco Race
  143. Apex Racing
  144. Sandlander Team
  145. Solid Racing Team
  146. Abu Dhabi racing
  147. Toyota Motorsport
  148. WRC 2017
  149. Arctic Lapland Rally
  150. Videó
  151. MERC 2016
  152. Qatar International Rally
  153. Skoda Motorsport
  154. Hell Racing
  155. Sébastien Loeb Racing
  156. ORC 2016
  157. Rallye2 2016
  158. Szauer Rallye Team
  159. Rallycross OB 2016
  160. Déli Régió Rallyesprint 2016
  161. WRC Top 100
  162. WRX statisztika
  163. ORB statisztika
  164. Klaus Motorsport
  165. Skoda Rally Team Hungária
  166. MARB 2016
  167. Historic ERC 2016
  168. Toyota Gazoo Racing
  169. Tereprali OB
  170. Ritmus ASE
  171. Bomba Racing Team
  172. MR Racing
  173. AS Rallyesport Europe
  174. WTCC 2016
  175. Zengő Motorsport
  176. MSR 2016
  177. GFS Racing Team
  178. FRT 2016
  179. WRX Montalegre
  180. Historic Rallye Bajnokság 2016
  181. Osztrák Rallye Bajnokság
  182. APRC 2016
  183. Belga Rallye Bajnokság
  184. WRX Hockenheim
  185. ERX 2016
  186. Mettet RX
  187. Rally Italia Sardegna
  188. Historic Rallye Challenge
  189. Turán Motorsport
  190. Orfűi Hegyi Verseny
  191. WRX Lydden Hill
  192. F1 2016
  193. Monaco GP
  194. Scuderia Ferrari
  195. Topp Cars Rally Team
  196. orb 2016
  197. WRC 1997
  198. Mitsubishi Ralliart
  199. Subaru WRT
  200. Ford WRT
  201. Silk Way Rally
  202. Hegyiverseny
  203. DMACK WRT
  204. Mátrai Hegyiverseny
  205. WRX Canada
  206. Rallye Kosice
  207. TMC Rallysport
  208. Hungarian Baja
  209. Orfűi Hegyiverseny
  210. Peugeot Total Hungária Rally Team
  211. Zobákpuszta RS
  212. 50. Mecsek Rallye
  213. ERT 2016
  214. Rovanpera Racing
  215. Rally Show Santa Domenica
  216. ERC 2017
  217. Rally di Rome Capitale
  218. TER 2016
  219. TER 2017
  220. ORB autók
  221. Monza Rally Show
  222. Global Rallycross 2016
  223. Qatar Volkswagen
  224. WRC statisztika
  225. DMACK
  226. ORB 2017
  227. MARB 2017
  228. Déli Régió Rallyesprint 2017
  229. Kalle Rovanpera Racing
  230. Historic Rallye Bajnokság 2017
  231. Bisted Motorsport
  232. Rallye2 2017
  233. FRT 2017
  234. MERC 2017
  235. Finn Rallye Bajnokság
  236. Lett Rallye Bajnokság
  237. Félelem nélkül
  238. Peugeot 208 Rally Cup Hungary
  239. MIskolc Rallye
  240. Mitropa 2017
  241. Rallycross OB 2017
  242. SASA R5 Motorsport
  243. ORC 2017
  244. Szavazás
  245. Miskolc Rallye
  246. Skoda Rallye Club
  247. Overdose Racing Team
  248. Slovenia
  249. Croatia
  250. Rallye di Roma
  251. F1 Statisztika
  252. ORC
  253. ORB 2018
  254. ORC 2018
  255. Rallye2 2018
  256. Historic ERC 2018
  257. Rallye1
  258. RBR Bajnokság
  259. PSZA Motorsport
  260. Rally Hungary
  261. Historic ERC
  262. WRC History
  263. Audi Sport
  264. Rallye Sweden
  265. Safari Rally
  266. Rallye New Zealand
  267. BRallye do Brazil
  268. Finn Rallye
  269. Sanremo Rallye
  270. Elefántcsontpart Rallye
  271. Zalaegerszeg Rally
  272. Tóth Zsolt Emlékverseny
  273. Vértes Rallye
  274. Rally3
  275. 2020
  276. Rallye1 2021
  277. ORB 2023
  278. ORB3 2023
  279. ORB2 2023
  280. ORB1 2023