Bakonyai száguldás!
2016.06.23 19:25
Vegyes érzelmekkel tért haza a MARB déli régiójának bakonyai futamáról Lengyel László/Zákányi János és a Suzuki Swift Gr.N trió. Az időjárás ismét nem volt kegyes a versenyzőkhöz. a kora reggeli jó időjárást hamar felválotta a szakadó eső, így ismét változékony időjárás közepette kellett teljesíteni a 30km össztávú futamot. Az autó a felkészülést követően most már hibátlanul működött, így tényleg csak rajtuk múlt a jó eredmény. A reggeli első szakaszon a Szabó/Polereczki duó kezdett gyorsabban, de az időjárás megfordulása után párosainknak sikerült pár szakaszgyőzelmet is bezsebelniük. Végül kategóriájuk második helyén értek be a célba.
Lengyel László:
Egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon szerettünk volna bizonyítani ezen a versenyen, ami részben sikerült is. Reggel egy picit bealudtam, és nem értettem, hogy közel 8 másodpercet kaptunk Szabó Zsoltiéktól. Egyszerűen nem értettem a miértjét. Aztán fokozatosan romlott az időjárás. elkezdtünk a guminyomással próbálkozni, és végre sikerült nagyszerűeket autóznunk, ami az időeredményeken is meglátszódott. Két gyorsaságin bizonyultunk gyorsabbnak, ami számomra bizakodásra ad okot. Jó úton járunk, fokozatosan tudunk fejlődni. Az autó most hibátlanul működött, így arra sem lehetett panasz. Sajnos a verseny végén derült ki, hogy a kategóriánkat egyáltalán nem értékelik. Kicsit zűrös az idei MARB évad, úgy gondolom hogy a vezetőség nem szentel elég figyelmet ezekre a sorozatokra, sokszor a rendezők sincsenek tisztában az aktuális szabályokkal, folyamatos változások vannak, így tényleg egy nagy katyvasz ez az egész. Egész nap küzdöttünk Zsoltiékkal, igazából a semmiért. Ez totálisan elvette a kedvemet ettől a sorozattól. Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy egyáltalán mit kéne csinálnunk. Vagy feljebb kellene lépnünk, vagy más sorozatot kéne keresnünk, de ennek így nem látjuk értelmét.
Gyakorlatilag autózunk a semmiért. Számomra ez teljesen elkeserítő. Elképzelhető, hogy az év további versenyeit más bajnokságban töltjük el. Zagreb-ban nagyszerűen éreztük magunkat, pedig csak előfutók voltunk, így terveink között szerepel még pár külföldi szereplés. a Hétvégén ellátogatunk egy minirallyra, ahol szeretnénk egy jó ízűt autózni. Meghívtam a suzukiba barátomat, Csányi Botondot, ugyanis neki sem a Zagrebi futamon kiesett, így a bakonyai futamot is törölni kényszerült. Most az én autómmal tud majd menni, és remélem, hogy egy kicsit majd hozzá tehetek az idei évéhez ezzel. Remélem jól fogjuk magunkat érezni. Ez úton szeretném megköszönni egyesületünknek, hogy lehetővé teszi, hogy egy teljes évadot tudnánk itt teljesíteni!
Ritmus ASE
Támogatóink: Hetech Trend, Vasút Komplett, Sütödetech, DroidX ,Di-fer Csoport, Atra, Carwax, KéK Cégcsoport,ZFW Hortiservice, GDP Guru
VB Solution (Designs, and solutions)