Bemutatkozott a Toyota Gazoo Racing
A Toyota Helsinkiben mutatta be WRC csapatát, a Toyota Gazoo Racinget, valamint versenyzőit Jari-Matti Latvalát, Juho Hanninent. A négyszeres világbajnok Tommi Makinen csapata tavasszal fog kiegészülni a WRC2 idei bajnokával, Esapekka Lappival.
A Toyota 1999 után jövőre tér vissza a WRC mezőnyébe, ahol az új Toyota Yaris WRC-t három finn versenyző a már korábban bejelentett, Juho Hanninen mellett Jari-Matti Latvala fogja vezetni, míg tavasszal csatlakozik a csapathoz Esapekka Lappi is.
A Volkswagen volt pilótája, Jari-Matti Latvala 2001-ben pont a japán gyár autójával kezdett versenyezni, majd egy Toyota Corolla WRC volt első WRC-je.
„2001-ben egy Toyota Corolla GT-vel kezdtem rally karrierem, míg az első WRC, amit vezettem, egy Toyota Corolla WRC volt 2003-ban. Szóval több szempontból is azt érezhetem, hogy haza tértem. Örülök, hogy tagja lehetek a Toyotának, és együtt kezdhetjük a japán csapat új WRC kalandját. Szerencsésnek érzem magam, remélem sok sikert fogunk együtt elérni.” – mondta Helsinkiben Latvala, aki a múlt hét csütörtökén vezette először a Toyota Yaris WRC-t.
Az új autó tesztelését áprilisban a négyszeres rally világbajnok Tommi Makinen kezdte, amikor a Toyota elnökét, Akio Toyodát is megautóztatta.
„A Toyota Yaris WRC egy nagyon jól kifejlesztett autó, sok lehetőséggel. Az új szabályok több szabadságot engedélyeztek az autó fejlesztésénél. Egyelőre még nem tárult fel előttünk minden az új autóval kapcsolatban, de azt elmondhatjuk, hogy nagyon gyors és megbízható. Már alig várom, hogy kiderüljön, miként is fog ez megjelenni az eredmények terén.” - mondta a finn csapatfőnök, Tommi Makinen a csapat bemutatóján.
Toyoda úr nagyon élvezte, amikor Makinen mellé beülhetett.
„Hallva az autó hangját és érezve illatát, látva részeit a kormánykeréktől a pedálokig, kijelenthetem, hogy ez több, mint amire számítottam. Láttam Tommi arcát a teszt közben, és már akkor úgy tűnt, hogy nagyon szeretne az új autóval sikeres lenni. Az idei Le Mans-i 24 órás versenyen mondtam, hogy a Toyota utál veszíteni, ezt most is elmondhatom a Toyota Gazoo Racinggel kapcsolatban.” - mondta a Toyota elnöke Finnországban.
Latvala holnaptól folytatja a Toyota Yaris WRC tesztelését Franciaországban.