Bemutatták a 2017-es Hyundai i20 WRC-t
A WRC 2017-es gyári csapatai közül elsőként mutatták be a Hyundai i20 WRC-t Monzában. A jövő évi autó a Hyundai Motorsport harmadik autója lesz, melyet 2013-as visszatérése után épített.
Jövőre teljesen új szabályok lépnek életbe a WRC-ben, és bár a teszteken készített videóknak és fényképeknek köszönhetően már láthatóak voltak az új autók, hivatalosan elsőként a Hyundai mutatta be elsőként a jövő évi WRC-t.
Az új Hyundai i20 Coupe WRC 36 mm-es turbószűkítővel (33 mm helyett) 380 lóerős lesz, az eddigi kb. 300 lóerő helyett. Az új autó aerodinamikai elemei és új középső differenciálműve nagyobb leszorítóerőt és nagyobb kanyarsebességet tesznek lehetővé.
Jövőre Dani Sordo és Hayden Paddon mellett Thierry Neuville vezetheti a Hyundai autóit a WRC futamokon. Neuville tesztelhette utolsóként az új autót, mely után a következőket mondta a belga versenyző: „Az első benyomások az autóról nagyon pozitívak voltak. Az új szabályok lehetővé tették, hogy változtassunk az autó aerodinamikáján és hátsó stabilitásán. A megnövekedett teljesítmény káprázatos, miközben a nagyobb tapadás nagyobb önbizalmat is ad. Idén második lettem a WRC-ben, ami nagyon jó eredmény, jövőre egyértelműen a világbajnoki címet célozzuk meg.”
„Minden csapat nulláról indul az új szabályoknak és autóknak köszönhetően. Miután idén a második helyet szereztük meg, jövőre a világbajnoki címért szeretnénk harcolni, amit az új autó is lehetővé tesz. Az új szabályok nagyszerű műszaki kihívást jelentettek, amiknek sikeresen megfeleltünk.” - mondta a Hyundai Motorsport csapatfőnöke, Michel Nandan.
Hayden Paddon szerint népszerűbb lehet az új szezonban a WRC. „Nagyobb élvezetet jelent az új autók irányítása, és biztos vagyok benne, hogy a nézők is nagyon fogják élvezni a látványt. Szerintem az új autók kinézete és hangja felfogja kelteni azon szurkolók érdeklődését is, akik eddig nem igazán rajongtak a rally iránt.”
2016-ban még két csapatot működtetett a Hyundai, jövőre azonban mind a három versenyző a Hyundai Shell Mobis WRT tagja lehet, köszönhetően, hogy már 3 páros szerezhet világbajnoki pontot a csapatok számára.