Csak a versenyzésre összpontosítanának
A miskolci futamon, még ha voltak is apróbb gondok a Mitsubishivel, legalább célba ért a Kurtos Róbert – Herczeg Szabolcs kettős. A Szombathely Ralin sem vágynak sokkal többre, minthogy átgurulhassanak a céldobogón, mert, hogy Robi 2012-ben versenyzett ezeken a murvás szakaszokon utoljára Opellel.
Mindent sikerült megcsinálni a Mitsubishin az első murvás futamra?
- A kocsin elvégeztük a szükséges teendőket, és ami javításra szorult, illetve átépítettük murvára. Ezzel együtt ugye új hajtásprogramot kapott, ezért is jó lett volna kicsit gurulni a rajt előtt. Ez picit aggaszt minket, hogy ismét nem sikerült egy métert sem mennünk vele, de ez van. A hivatalos teszt ideje alatt pedig még nem lesz lent a kocsi Szombathelyen, majd csak este. Kizárásos alapon majd az első gyorsok egyben tesztek is lesznek.
Mikor jártál utoljára Szombathely Ralin?
- Ez tök jó kérdés, mert nem mostanában voltam arra. Konkrétan, ha jó emlékszem, akkor 2012-ben és még az Opellel versenyeztem, talán Bükfürdő Rali volt a neve. A pályák gondolom nagyjából ugyanazok. Katlan mindig van, de szerintem valamennyire a többit is ismerjük. Nekünk az ORB-ben 12 gyors lesz a két nap alatt, nem fogunk unatkozni az biztos. Remélhetőleg nem lesz olyan feszített a tempó, mint a múltkori miskolci versenyen, és lesz 5-10 perc pihenőnk. Amúgy emlékeim szerint a pályák nagyon jó minőségűek, meglátjuk majd milyen lesz a Mitsubishivel menni rajta. Versenyeztünk már murván a Micuval, de ezeken a szakaszokon még nem. Itt az idő, hogy megtapasztaljuk milyen.
Hogy is fog kinézni ez a „hosszúhétvége” számotokra?
- Csütörtökön már pályabejáráson leszünk. A hivatalos teszt, mint mondtam nekünk kimarad. Pénteken ismét pályát járunk, délután pedig elvégezzük az adminisztratív és technikai átvételeket, aztán irány a rajtceremónia, és ha nem leszünk fáradtak rali parti. Szombaton és vasárnap egész nap versenyzünk egy jót, aztán díjkiosztó és irány haza. Valahogy így fog kinézni ez a négy nap számunkra.
Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a futam végeztével?
- Ha nem kell küzdenünk a kocsival, mint az előző versenyeken, akkor mi már úgy, ahogy elégedettek leszünk. Ha célba is érünk, akkor pedig teljesítjük a vágyainkat. Jó lenne végre csak arra összpontosítani, hogy versenyzünk és élvezzük minden percét. Nincsenek nagy elvárásaink, legfeljebb az, hogy ismét átgurulhassunk a céldobogón.
Reklámpartnereink:
Foam-System Kft. - Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt