Eddig hat magyar páros a Kumrovec Rallyn
A Horvát Rally Bajnokság idén is Kumrovecben kezdődik március 4-5 között, az aszfaltos sprint jellegű versenyre eddig hat magyar páros adta le nevezését. Ezen a versenyen fog bemutatkozni Ollé Sándor is az új Škoda Fabia R5-tel
Négy R5-ös autó már biztosan lesz a horvát szezonnyitón, ugyanis a horvát Viliam Prodan és az olasz Lino Acco egy-egy Peugeot-val, míg Kovács Antal Forddal, Ollé Sándor pedig R5-ös Škodával adta le nevezését.
Ollé Sasa tavaly év végén eladta a S2000-es Fordot és idén R5-ös Škodával fog versenyezni, melyet elsőként Horvátországban fog vezetni.
A horvát 4WD mezőnyben áll rajthoz az utóbbi hét évben hét bajnoki címet szerző Juraj Sebalj mellett 2004 és 2009 horvát bajnoka, Szilágyi János, Várkonyi Szabolcs, valamint Hideg Krisztián is.
A 2WD mezőnyben is szurkolhatunk magyar versenyzőnek, Klausz Kristóf ugyanis elindul az R2-es Peugeot-val a március eleji aszfaltos futamon.
A Kumrovec Rallyra továbbra is várják a versenyzők nevezését nemzetiségtől függetlenül.
Részletek és előnevezési lista az alábbi linken találhatóak.
https://www.rally-kumrovec.com/2017/index.php/en