Gyarmati Ariel történelmi sikert aratott
Gyarmati Ariel nyerte az idén először kiírt ORC nyitó, egri versenyét, így történelmi sikert aratva a Mitsubishi Lancerrel.
Az ORC mezőny szombaton már abszolválta versenyét, melyet Hevesi István és Vánsza Zsolt (Mitsubishi Lancer Evo VI) kezdett a leggyorsabban. A páros egészen a hatodik szakaszig tartotta is helyét, azonban a következő két szakaszon jelentős időt veszítve elé került Gyarmati Ariel és Kocsis György (Mitsubishi Lancer Evo VI), valamint Domonkos László és Tekeres Laura (Mitsubishi Lancer Evo VIII) is.
Gyarmatiék az utolsó három szakaszt már egy perc előnnyel várhatta, és előnyét megtartva megszerezte az új sorozat első győzelmét 1:10.1 perc előnnyel a második helyre visszazárkózó Hevesiék előtt, míg a harmadik helyen Domonkosék futottak be.
A mezőnyben kilencen értek célba, a további sorrend: 4. Novák Balázs-Jagadics Gábor (BMW M3), 5. Ferjáncz András-Pap Tamás (Mitsubishi Lancer Evo VIII), 6. Dr. Riczkó Gábor-dr. Deák Henrietta (BMW M3), 7. Czél Balázs-Czél Péter (Subaru Impreza), 8. Balla Tamás-Csáthy Miklós (BMW M3), 9. Ifj. Kanyik Antal-Nyirfás Julianna (Fiat Punto R3D).