"Ha már nyertél egyszer. tudod, hogy képes vagy rá"
Mindössze harmadik Dakarjára készül. Toby Priceról az a hír terjedt, mielőtt első Dakarján indult volna, hogy nagyon gyors tud lenni sivatagi körülmények között. Ezt bizonyította is 2015-ben, amikor első Dakarján a 3. helyen ért célba. 2016-ban aztán már nem indult a motorosok mezőnyét 10 évig uraló Marc Coma és Cyril Despres a kétkerekűek között, így eljött Toby Price ideje. Az ausztrál versenyző második Dakarján nyerni tudott! A korábbi enduró bajnok 2017-ben sem adná alább az első helynél.
„Eléggé hihetetlen, hogy a második Dakaromon már nyrni tudtam, de az is meglepetés volt, hogy első versenyem dobogóra állhattam. Hihetetlen ünneplésben részesítettek otthon az autcákon engem váró emberek, hatalmas élmény volt. 2016 után egyértelmű a célom, azonban egy olyan versenyen, mint a Dakar, bármi megtörténhet. Mindenki engem akar majd 2017-ben elkapni, azonban ha egyszer már tudtál nyerni, tudod, hogy képes vagy rá.” - mondta a 29 éves versenyző.