Helyén kezelni a dolgokat
2016.05.27 19:10
Készítette: Sipos Attila / rallyfeeling.hu
Fehérvári Csaba már a harmadik versenyét tudta le az autóváltás óta az “új” autóval. Az eredmények még nem jönnek, de a pilóta a helyén tudja kezelni a dolgokat.
Vártátok már az év első murvás versenyét?
- Vegyes érzéseim voltak a verseny előtt. A Subaru-t még aszfalton sem tudtam megismerni, keveset mentünk vele és nem barátkoztunk még össze igazán. Egy murvás versenyen teljesen más képet mutat az autóról, ezért elég bizonytalan voltam a szombathelyi verseny előtt.
Az autó hogyan viselkedett ezen a talajon az aszfaltos versenyek után?
- Nem igazán volt összehasonlítási alapom, hiszen ez volt az első komoly murvás versenyünk, összkerekes autóval pedig ténylegesen itt tettem meg az első métereket laza talajon. Az elején finoman kezdtünk, majd az első nap végétől már bátrabban közlekedtünk.
Kalandos versenyetek volt?
- A kalandok már csütörtökön kezdődtek. Sajnos a teszt elején elfolyt az első diffi-ből az olaj és ez nem tett jót neki. A srácok összepakoltak, elindultak haza Budapestre, majd éjszaka megcsinálták, kicserélték a szükséges alkatrészeket és jöhettek is vissza. A versenyen is volt több izgalmas pillanat, becsúszás, ugratás, de mindegyik szerencsés kimenetelű volt, az autó nem sérült meg. Elmondhatom azt is, hogy eddigi pályafutásom legizgalmasabb versenye volt, ahol nagyon sokat tudtam tapasztalni és tanulni.
Három versenyen vagyunk túl az idei évben. Milyen érzések kavarognak benned, hogy az idén nem küzdhetsz bajnoki címért?
- Tudom helyén kezelni a dolgokat. Ebben az évben a legfőbb cél, hogy tanuljuk az autót, tapasztaljunk és menjünk sokat. Az eredményeket mindig elemezzük és mérjük magunkat a többiekhez, hiszen ez az a kategória, ahol találunk jó pár ügyes pilótát. Danival nagyon élveztük a tavalyi évet, sokat fejlődtünk, de sok munka van még hátra ahhoz, hogy a 3.-as kategória eleje észrevegyen minket.
Következik a Veszprém Rallye. Az Iseum Rallye tapasztalataiból tanulva látsz esélyt az előrelépésre?
- Kiegyensúlyozott versenyt szeretnék, ahol lehetőleg kevés hibával tudunk majd autózni és a szombathelyi tapasztalatokkal a hátunk mögött, már a verseny első gyorsasági km-től tudjuk autózni a saját tempónkat.
Előzetesen hogyan tudtok készülni a versenyen várható melegre?
- A meleg versenyeken sokat számít az állóképesség, ezt folyamatosan javítjuk, de lehet hogy elmegyünk Danival overálban és bukósisakban szaunázni, ki tudja…
Köszönet: Duna Auto ZRt. HYSTER, K2 Autochem, EKLATAN, Viva Natura Szárítmanyok, FŐTAXI, Mareco Ingatlan, FREESIA, Szentendrei Kinizsi Honvéd SE, IKR Agrár.