Hét magyar páros a horvát idénynyitón
Hagyományosan a Kumrovec Ralival kezdődik a Horvát Rally Bajnokság az idei évben is, a március elején sorra kerülő versenyre hét magyar páros nevezett.
Összesen 61 nevezés érkezett tegnap estig a március 3-4 között sorra kerülő Kumrovec Ralira, köztük hét magyar párosé.
R5-ös autóval áll rajthoz a Kovács Antal-Istovics Gergő (Ford) és a Puskádi János-Gódor Barna (Škoda) páros, mellettük az osztrák Niki Mayr-Melnhof egy Forddal, a horvát Viliam Prodan és a szlovén Rok Turk egy-egy Peugeot-val, az olasz Lino Acco egy Citroënnel szerepel az előnevezési listán.
A hagyományos N-es mezőnyben áll rajthoz a Hideg Krisztián-Kerék István, a Szilágyi János-Váradi Alexandra, és a Várkonyi Szabolcs-Makai Gergely kettős egy-egy Mitsubishivel.
A 2WD mezőnyben is találhatunk magyar párost, hiszen a Klausz Kristóf-Csányi Botond kettős is elviszi Peugeot-ját a szomszédokhoz, illetve a Locher János-Somogyi Tamás páros egy Peugeot 106-tal próbál szerencsét.