Járt egy ötös a bratyónak
2016.11.08 17:42


Készítette: Sipos Attila / Rallyfeeling.hu
A Cséplő testvérek az idei évben az autójuk építése miatt sajnos nem sok versenyen tudtak indulni, az Ózd Ralin viszont ott találhattuk a nevüket a nevezési listán. A saját autójuk még mindig nem készült el, így egy Szlovákiából bérelt Peugeot 208-ast terelgettek sikeresen a verseny céljáig. A verseny után Balázzsal beszélgettünk.
- Még márciusban az A123 TESZT Rallye után beszélgettünk utoljára. Hol voltatok az idei évben?
- Sajnos az idei év elég sok áldozatot követelt a munka oltárán. Terveztük bár, hogy az idei évben sok teszt kilométert fogunk menni a saját autónkkal, de az elemi problémák, időhiány, különböző sokszor apró alkatrészek beszerzésére, vagy akár legyártatására elfecsérelt napok, hetek, hónapok sajnos ezt az egész dolgot nehézkesebbé tették. Úgy gondolom, hogy sokan, akik nem főállású autóversenyzők ezt megértik és, nap mint nap ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek, ha nem akarják rábízni egy harmadik félre a komplett versenyautó építését, szervízelését mert azon a nézeten vannak, hogy érteni kell az autót valahol, hogy aztán érezni tudják. Hogy az autóról is ejtsek pár szót, amit a legutóbbi, veletek készített riportban csak „cséplőgép-ként” említettem most már talán látja a munka végét. Valamelyik éjjel megkapta a szívét, amit az elkövetkező heten folyamán remélhetőleg sikerül bejáratnom, majd ezt követően szakemberrel beprogramoztatnom. Utána már csak az lesz a cél, hogy kettessel kezdődjön a fékpadon mért teljesítmény.
- Mit tudhatunk az Ózd Ralin általatok használt autóról?
- Az általunk használt autóról annyit kell tudni, hogy idén 2016-ban A6 szlovák bajnokságot nyert, egy tényleg nagyon komoly, a Peugeot gyár mérnökei által összerakott és eredetileg is már versenyautónak készített autó. Iszonyatosan könnyű volt vezetni, voltak rajta normális fékek, amikor megcsúszott szinte magától korrigált egy kis túlzással persze. Egyébként egyáltalán nem vagyok letörve az eredmény miatt, mert volt gyorsasági szakasz, ahol második időt mentünk a nagy nevek közt és végül aztán sikerült 5. helyezést elérni a verseny végén egy nagyon erős mezőnyben úgy, hogy nagyjából rangosabb versenyeken nem mentünk bátyámmal ez elmúlt egy évben. Ami viszont a legfontosabb, hogy célba értünk és én megkockáztatnám, hogy szerintem sikerül nagyjából kiautóznunk az autó képességeinek a 80%-át.
- Jó pályák, rengeteg néző, igazi szép őszi idő jellemezte az idei IV. Miskolc Autó - Ózd Ralit. Elkapott benneteket a rajtban a Rally Feeling?
- Természetesen el Azt kell, hogy mondjam, így bár sok kihagyás után, hogy talán a legjobb szervezés volt az elmúlt 2 évben. Csupán egy gyorsasági szakaszt töröltek egy sajnálatos baleset miatt, nagyon remélem, hogy a kedves néző jól van. A pályák tényleg jók voltak, gyönyörű egyébként az Ózd környéki őszi táj. Köszönöm a sok nézőnek, akik integettek. Próbáltam mindenkinek visszainteni, nagyon jó volt látni, hogy az összekötő szakaszok mentél fekvő, sajnos azt kell, hogy mondjam nem éppen kimagasló életszínvonalon élő emberek által lakott települések lakói álltak az utcán és integettek és tetszett nekik az egész dolog. Jó volt ezt látni, nagyon jól esett számunkra.
- Halljuk hogyan éltétek át az autóban a verseny hét gyorsasági szakaszát?
- Egészen jól. Kivételesen nem kellett aggódnunk a technikai dolgok miatt, volt időnk kávézni és táplálkozni a szerviz idő alatt a fantasztikus szerelő csapatnak köszönhetően. Szóval nyugodtan és kiabálás mentesen, csak a feladatra koncentráltunk.
- Elégedetten szálltatok ki az autóból az ózdi célban?
- Hihetetlenül. Bár kupát nem kaptunk az 5. helyezésért, de adtam egy ötöst a bátyámnak, hogy célba értünk végre tesó.
6. A Mikulás vagy a Szilveszter Rally-n való részvétel szóba jöhet nektek az év végén?
Úgy gondolom, hogy sajnos nem. A Mikulás rally sosem volt a terveke közt, viszont ha valami csoda folytán a kis fehér méregzsák elkészülne, akkor nem határolódunk el attól, hogy leadjuk a nevezésünket az év utolsó hungaroringi futamára.
Köszönöm a riportot. Köszönöm a családomnak, a toleráns barátnőmnek és a rally-s kollégáknak.
Partnereink:
Profidiag webáruház. Minden. ami autódiagnosztika
www.profidiag.com www.profidiag.sk www.profidiag.hu
Medicalcar, az egészség szolgálatában. Rendezvények egészségügyi biztosítása.
www.medicalcar.hu
B.Cséplő. Belföldi- és nemzetközi áruszállítás 3,5 t-ig. Kisebb személyautó tréleres szállítása 1000 kg-ig. Ponyvás kisteher és tréler bérbeadás.
EasyTravel. Bérmikrobuszok 9 főig, verhetetlen áron.
Az Ön reklámja! Bővebb információkért írjon a Cséplő Rally Team facebook oldalára.
facebook.com/cseplorallyteam