Kategória győzelem Veszprémben
2016.06.23 19:33
Kategória győzelemmel tért haza a Ritmus Ase párosa a Veszprém Rallye-ról , a 2WD-ben pedig a 2. helyet szerezték meg életük eddigi leghosszabb veszprémi versenyén. Ehhez kellet egy kis szerencse is, de jól osztották be az erejüket, meg az autót, ami meghozta gyümölcsét. A másfeles szorzónak köszönhetően így a bajnokságban is jól állnak, de még nem eldöntött, mi a következő verseny, a nyaralásoknak köszönhetően Székesfehérvár biztosan kimarad.
Lantos Zsolt: Nagyon vártuk a bajnokság soron következő futamát a Veszprém Rally-t amely a már megszokott időponthoz képest kicsit korábban került megrendezésre. Az időjárás ennek megfelelően még kiszámíthatatlanul egy kicsit szeszélyesen befolyásolta mind a két nap
küzdelmeit.
A Peugeot 208 R2 ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a 2 nap folyamán végig tökéletesen működött. Az első napon főleg száraz, a Veszprém Rally-ra jellemző pályákon versenyeztünk ahol már az elejétől stabilan tartottuk 2.helyünket a kategóriában,és szinte minden pályán folyamatosan javulva sikerült egy szakaszgyőzelmet is begyűjteni.
A második napon a sok lehullott esőnek köszönhetően érdekesen alakultak az időeredmények. Próbáltunk az első két pályára puha és kellőképp megvágott abroncsokkal kimenni ,a lőtérre pedig két keményebb gumival készültünk. A taktika bevált és néhol irreális viszonyok között ,de pontosan és hiba nélkül teljesítettük mind a hat szakaszt és az utolsó gyorsasági szakaszon Klauszék kiesése miatt megnyertük a
valaha volt leghosszabb Veszprém Rally-t. Nem tudom, mi a következő versenyünk, a csapattól függ, de nem értem, miért kell a nyár közepén versenyt rendezni, nincs olyan sok, hogy nem lehet elosztani normálisan.
Bagdány István:
Elképesztő versenyen vagyunk túl és,hogy nyertünk, az már csak hab a tortán. Mind a két nap maximálisan koncentrálva próbáltuk kihozni a maximumot magunkból és az autóból. A legextrémebb verseny volt, ahol valaha indultam, egyik percben sütött a nap, a másikban már szakadt az eső.
Próbáltunk gyorsan és hiba nélkül autózni, ami legtöbbször sikerült is és ezzel a győzelemmel a másfélszeres pontoknak köszönhetően nagyot léptünk előre a bajnokságban is.
Ritmus ASE
Támogatóink: Hetech Trend, Vasút Komplett, Sütödetech, DroidX ,Di-fer Csoport, Atra, Carwax,
KéK Cégcsoport,ZFW Hortiservice, GDP Guru
VB Solution (Designs, and solutions)