Komoly támogatóval bővült a PSZA Motorsport csapata
2017.03.25 09:13
A PSZA Motorsport Egyesület ebben az évben a Lada Hungary támogatását is élvezi. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen segítséget tudd nyújtani egy márkakereskedő ennek a fiatal feltörekvő csapatnak. A csapat vezetőivel Szabó Árpival illetve Papp Arnolddal, a Lada Hungary részéről pedig Markó Zoltánnal beszélgettünk.
Mint a PSZA Motorsport csapatvezetője kérlek vázold fel a csapatotok idei terveit.
Szabó Árpád: Sziasztok! Azt bizton állíthatom, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, de próbálunk mindennek eleget tenni és jó hátteret biztosítani a versenyzőinknek. Az idei szezonra egy kicsit megduzzadt a csapat, aminek én személy szerint rendkívül örülök! Három bajnokságban is lesz versenyzőnk, Födő Imre- Hetesi Viktor ORC-ben, Szabó Attila- Keresztesi Péter Rallye2-ben, Mészáros Attila- Pataki Jenő illetve Szőnyi András- Szarka Dávid pedig az Országos Historic Rallye bajnokságban fogják gyűjtögetni szorgalmasan a pontokat! Ezen kívül van még egy párosunk, akik a Historic Hobby Car kupában fognak menni Tóth Ottó és Erdélyi László! Célunk idén az lenne, hogy egy jól összekovácsolt csapatot alkossunk, és mindenkinek megfelelő segítséget tudjunk nyújtani, legyen az akár autófelkészítés, teszt vagy logisztika.
Elég komoly szponzorral bővült a támogatóitok köre az idei esztendőre!
Szabó Árpád: Igen, büszkén mondhatom azt, hogy egy Ladás csapatnak az álma vált valóra, ugyanis a Lada Hungary Kft. mögénk állt! Azt gondolom nagyon kiváltságos helyzetbe került a csapat! A cég már a múltban is komoly hangsúlyt fektet a motorsportba, de azt gondolom, ezt nem kell bemutatni! Mivel újra van képviselet Magyarországon és a WTCC-ben is szerepel a márka, így tökéletesen beleillet a csapat a cég profiljába.
Miben tud nektek segítséget nyújtani az idei szezonban a Lada Hungary?
Szabó Árpád: Sok segítséget kapunk a Ladától, mivel kapunk pályabejáró autókat! Új Lada Vestákat, illetve alkatrész utánpótlásban is tudnak segíteni, mivel vannak még régi alkatrészek, amiket mi még fel tudunk használni a versenyautóinkban! Mindenképpen szeretnénk megőrizni ezt a jó kapcsolatot és reméljük egy hosszú távú együtt működés kezdete.
Komoly kihívásokkal teli esztendőnek néztek elébe!
Szabó Árpád: Igen, nem kis feladatott vállaltunk magunkra! Amellett, hogy licenceket váltanak nálunk a pilóták és navigátorok, a komplett versenyhétvége levezénylését is magunkra vállaltuk! Kezdve az indulástól, a szállásfoglaláson az étkezésen a szervizelésen át. Szeretnénk egy átfogó szolgáltatást nyújtani mindenki számára és ez komoly szervezéssel jár! Számunkra már szerdán el fog kezdődni a Miskolc Rallye, ugyanis akkor van a csapat hivatalos tesztje!
Hogyan jött az ötlet, hogy támogassák a PSZA Motorsport csapatát?
Markó Zoltán: A csapat vezetői felkerestek minket és egy profi bemutatkozó anyaggal biztosítottak róla, kiváló partnerei lehetünk egymásnak. A PSZA Motorsport vezetői nemcsak az elvárható magas szintű szakismerettel, hanem óriási lelkesedéssel álltak a projekthez. A LADA újkori importőreként legfontosabb feladatunk, hogy ápoljuk a régi LADA emlékeket, de megismertessük a mai fiatalokat is a LADA új autóival. Egy nemzedék számára többé-kevésbé kimaradt a LADA élmény, ezt szeretnénk szép lassan bepótolni.
Miben tud segíteni az önök cége egy ralicsapatnak?
Markó Zoltán: Úgy látszik egy versenycsapat körül soha sincs elég autó, így a rendelkezésre bocsátott LADA Vesta és LADA 4X4 jó szolgálatot tud tenni, hogy eljussanak a versenyek helyszínére, illetve a pályabejárásoknál. Egyelőre erőforrásainkból sok másra nem futja, de reméljük, hogy sikerül kialakítani egy hosszú távú együttműködést.
Mennyi a reklámhatása a Magyar Ralinak a mai világban?
Markó Zoltán: Szerencsére a magyar rally sport továbbra is komoly tömegeket mozgat, akiknek a szívében külön hely van a LADA márka számára. Óriási öröm látni, hogy rengeteg igényesen felújított és átépített kereklámpás és kockalámpás vesz részt a bajnokság különböző kategóriáiban. Azt is látjuk, hogy a LADA márka szeretete és a nosztalgia oda vezet, hogy egy-egy VFTS átépítésére annyit költenek a csapatok, amiből már egy sokkal fiatalabb versenyautót is talpra lehetne állítani. Mégis egy régi Zsiguli vagy LADA körül mindig ott lebeg a varázs.
Mit profitálhat a Lada Hungary ebből az együttműködésből?
Markó Zoltán: Legfontosabb célunk, hogy az új LADA modellekkel megismertessük a versenyek közösségét. A csapat rendelkezésére bocsátott nagyon látványos Vesta nemcsak a pályabejárásokon lesz látható, de az érdeklődők a szervizparkban is találkozhatnak vele és megismerhetik a LADA új formatervezési és minőségi irányvonalát. Bízunk benne, hogy a versenyre kijáró érdeklődők ugyanolyan kíváncsian fogják megcsodálni az új LADA Vestát is, mint a PSZA Motorsport gyönyörű LADA versenyautóit.
Szia Arnie! Hogy álltok az autók felkészítésével?
Arnie: Sziasztok először is. Nem unatkoznunk azt biztosan állíthatom. Szőnyi Andris fekete gr2-sét szó szerint a nulláról kellett újra építenünk a Kasza Motorsporttal közösen. Sajnos a szabályok értelmezése és a szervezettel való közös kommunikáció miatt, némileg megcsúszott a projekt, szerettük volna már sokkal hamarabb késznek tudni, de Miskolc Rallye-n ígérhetem biztosan látható lesz. J
Historic szabályok miatt igen erősen korlátolt az alkotói szabadságunk, így a másik főprojektünk, amiben a legtöbb fejlesztést próbáljuk ki az egyértelműen Födő Imi VFTS-e. Mindig is szeretett egyedi autóval versenyezni, de remélem csapatunk egyik fő büszkesége egyértelműen Imi autója lesz. Elkészült a Kasza Motorsportnál az 1,6os motorja, aminek a következő hetekben jön a finomhangolása illetve, készül az egyedi első futóműve is, ami személy szerint a szívem csücske. Nagyon remélem, hogy Miskolc előtt és főleg a versenyen, már tudjuk tesztelni, és elérjük a kívánt fejlődést.
Harmadik autónk friss a csapatban és igen csak utolsó pillanatokban került hozzánk. Szabó Attila Bodnár motoros befecskendezős autóját próbáljuk tudásunkkal a Rally2 bajnokság élcsoportjába repíteni. Nem lesz könnyű feladat, de remélem minden versenyzőnk élvezni fogja a munkáink gyümölcsét és sikeresen „átszelik” a képzeletbeli kockás zászlót én akkor már boldog leszek.
Bővült a csapatotok létszáma az elmúlt időszakban?
Arnie: Igen-igen, nagyon örülünk annak, hogy egy év leforgása alatt idáig eljutottunk. Most jelenleg úgy érzem picit túlvállaltuk magunkat, de szeretjük a kihívásokat és úgy gondolom ezt is meg fogjuk oldani. A rallye-n kívül előreláthatólag lesz autocross és rallycrossban is versenyzőnk, ami külön örömmel tölt el, hogy nem csak egy szakágban leszünk már jelen!
Miben tud nektek segítséget nyújtani az idei szezonban a Lada Hungary?
Arnie: Sokan tudjátok, nekem szívem csücske a Lada és külön örömmel tölt el, hogy sikerült velük megállapodnunk és együtt dolgoznunk. Nagyon örülünk annak, hogy a pályabejárásokra minden versenyre biztosítanak számunkra tesztautókat. Aszfalt versenyeken a legújabb LADA Vesta autót próbáljuk promotálni, kicsit megmutatni annak a közösségnek a Lada új arcát, akik hóban, sárban szélben csápolnak az öreg hátsókerekes típusnak. J A murvás versenyekre pedig a komoly terepjáró képességekkel rendelkező Lada 4×4(Níva)-kat kapunk és élvezhetjük. Emellett természetesen mi az öreg hátsókerekes autókat próbáljuk életben tartani és ebben nagy segítséget jelent a megfelelő alkatrész utánpótlás. Noha autónk 70-80%-a már biztosan mondhatóan egyedi, de még is a maradék 20-30% néha komoly gondot okoz, a nem megfelelő alkatrész utánpótlás.
Melyik versenyeken terveztek indulni az idei évben?
Arnie: Az összes idei Országos Rally Bajnokság futamán lesz legalább kettő, de inkább több autónk, szóval nem fogunk unatkozni idén sem. Emellett vannak meghívásos rendezvényeink, ahol előreláthatólag én fogom képviselni a csapatot és megpróbálok látványos autózással kedveskedni a nézőknek.
Együttműködő partnereink:
LADA Hungary Kft.,Kasza Motorsport, Ten-Line Kft., Robitlág Bt., Fúzió Elektrótechnika Kft., Vegyél.hu, Vendrey és Társa Kft., Pánczél Kft., Multi Garage Kft., Solar Pro-Tech Kft., FóliaZ.hu, RS Felni.hu, Zöld autó, Extrémélmények.com
Készítette: Sipos Attila / rallyfeeling.hu