Korom Zsolt: Sikeres célba érés Kisvaszaron
2015.09.29 10:39

Korom Zsolt és Kovács Menta teljesítette célját a Déli Régió Rallyesprint Bajnokságának Kisvaszari versenyén és célba ért. A verseny után a Lada 2101 pilótájával beszélgettem.
- Kisvaszar hosszú idő után került vissza a Déli Régió Rallyesprint bajnokságának naptárjába. Hogy sikerült felkészülni a versenyre, mennyi tapasztalatotok volt erről a szakaszról?
Nagyon sokáig úgy volt, hogy nem is megyünk, így nem mondanám, hogy nagyon készültünk rá. Expo tuning show-n teszteltük a kocsit. A gyerekhibák, amiket vártunk ki is jöttek rajta.
Tapasztalat volt valamennyi Kovács "vöfti"Viktor ott lakik Kisvaszar mellett, szinte ott született. Vele mentünk háromszor oda s vissza és ő verte a fejembe az esetleges buktatókat nekem és a páromnak is, aki a navigátorom is egyben :-)
- Hogy alakult a versenyetek?
A versenyünk jól alakult, a kisebb-nagyobb hibákat leszámolva, célba értünk nekünk most csak ez számított!
A futóművel illetve egy szimeringgel volt problémánk, de nem befolyásolták annyira a versenyen való részvételt, hogy ne tudjuk befejezni, csak kissé lassított benne
- Hogy tetszett a verseny?
A verseny összességében nagyon tetszett csak az eső ijesztgetett picit a délelőtti órákban, ezt leszámítva nagyon jó nap volt!
- Hol láthatnak legközelebb a szurkolók Titeket?
Igazság szerint nem tudom, idén már nem hiszem, hogy megyünk valahol is. Mecsek Rallyra, azon belül is a prológra halkan suttogta egy ismerősöm, Keleti Pityuka, hogy "lehet, hogy meghívnak", de nem látok rá sok esélyt, mert azóta sem kaptunk semmilyen jelzést senkitől, így valószínű, hogy idén nem megyünk már.
Köszönettel tartozom Koko, Miki bá, Ifj.Bundi, Csicsi, Atesz, Sógi, Yago, Árpi, Robi, Kata, Ke-Ke Racing Team, P. Zoli, K. Bucek, Stahl.Zs, Kisszabi, Joci "Drifter" és kedves neje segítségéért! És a Kisvaszari nézőseregnek (zászlósoknak külön), akik olyan zord esős időben is kitartottak, kitartóan csápoltak, és mikor kellett autókat tettek vissza a "helyes" útra.