"Lényeg, hogy a csapatból kerüljön ki a győztes"
Ayraat Mardeev számára nem kérdés, hogy milyen céllal indul a 2017-es Dakaron. Miután édesapja, Ilgizar a nyáron elhunyt, csak a győzelem az elfogadható számára csapat szinten. Ayrat 2009-ben és egy évvel később is édesapja szerelőjeként vett részt a Dakaron. 2012-ben már a Kamaz vezetőjeként vett részt a világ legnagyobb tereprallyján, és 2013-ban második, 2015-ben pedig már első tudott lenni a kamionosok mezőnyében. 2016-ban a verseny első számú esélyeseként indult, azonban Gerard De Rooy legyőzte Ivecojával. Júliusban nyerni tudott a Silk Way Rallyn, mely visszaadta önbizalmát.
„A legfontosabb, hogy gond nélkül, teljes összhangban tudjuk teljesíteni a Dakart. A versenyen egyértelműen nyerni szeretnénk, de, hogy ki nyer, nem fontos, lényeg, hogy Kamazzal induló egység legyen.” - mondta a január 1-jén 30. évét betöltő orosz versenyző a Dakar honlapjának.