Másodszor is szabadon távoztunk
Másodszor is eleget tett csapatunk, a Livewire Team a meghívásnak, amelyet a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 3. sz. objektumának, a Venyige utcai börtönnek egészségnapjára kaptunk.
Ismét nagy érdeklődéssel fogadtak bennünket és csapatunk három versenyautóját. A Bv dolgozói megcsodálták Ferjáncz András Mitsubishi Evo-ját, Szentgyörgyi Fanni által ismert driftautóját és Bertus Balázs által frissen tesztelt Livewire#2 névre keresztelt BMW-t. A rendezvényre b vágányos csapattagunk, Növényi Norbert ismét elkísért bennünket. Tavaly nagy sikert aratott a Livewire Energy cukorka, ezért az új energiaitalunk kíséretével újból hallhattak a szervezetre gyakorolt jótékony hatásról és természetesen meg is kóstolhatták a termékeket.
Beszélgetés során beszámoltunk az elmúlt egy évről, amely a két látogatás közötti időszakban történt a folyamatosan törtető csapatunkkal, nagy érdeklődés kísérte Szentgyörgyi Fanni bemutatkozását, ezután a vezérkar kiürített egy parkolót. Ezennel nem csak beszéltünk, magunkról, hanem sorsolás útján öt szerencsés dolgozót Fanni megautóztatott, amelynek akkora sikere volt, hogy Fanni egyik fotóját kinyomtatva autogramot kértek a drifterlánytól.
A börtönben dolgozók nagy szeretettel fogadtak és egy színfolt voltunk a hétköznapjaikban. Várnak szeretettel bennünket 2017-ben is. Természetesen nagyon jól éreztük magunkat a Bv falai között és köszönjük a vendéglátást és az ízletes „börtönkosztot” is egyaránt.
Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.
Partnereink:
Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Unio Telecom Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Holiday Hotels Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., GP-Live., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely.
LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán