„Még inkább motivál a Dakar”
Miután a 2015-ös Dakaron csak a 12. helyet szerezte meg Helder Rodrigues, 2016-ban még nagyobb motivációval indult és negyedszer lett az ötödik, az akkor még fejlesztés alatt álló Yamahával. A 2017-es versenyen egy még jobb motorral indulhat, melynek nagyobb lett az üzemanyagtankja, és jobb a hűtése is. A jobb motor mellett segítséget kaphat a versenyen csapattársaitól, az olasz Alessandro Botturitól, a francia Adrien van Beverentől és az újonc ausztrál Rodney Gagottertől. Miután az idei évben 4. lett a Marokkó Rallyin és 5. a Merzouga Rallyn, a portugál versenyző joggal pályázhat 2011-es és 2012-es harmadik helye után ismét a Dakar dobogójára.
„Nagyon örültem, amikor 2016-ban, a 10. Dakaromon az ötödik lettem. Sokat kellett kockáztatni, épp ezért is örülök, hogy a végén meg lett az eredménye. Az héten betegséggel küzdöttem, de aztán sikerült a Yamahával összekapnunk magunkat. Szerencsére a szakaszokkal nem akadt problémánk, és vissza nyertem önbizalmam is, melyet a verseny előtti három Dakaron vesztettem el a sok probléma miatt. Természetesen, ez a Dakar is nehéz lesz, de a legjobb formámat szeretném nyújtani. Idén sokat dolgoztunk és talán sikerülhetett volna jobban is az év, de majd a Dakaron. Az új motor nagyon jól vezethető, és a Marokkó Rally sok önbizalmat adott, ezért a korábbiaknál nagyobb motivációval vágok neki a januári versenynek.” - mondta a 37 éves versenyző a Dakar honlapjának.