„Még mindig van egy kis munka”
A kilencszeres rally világbajnok, Sébastien Loeb 2016-ban indult első Dakarján, ám már akkor sikerült letennie névjegyét a legnagyobb tereprally versenyen a Peugeot pilótájaként. A francia versenyző egy hét eltelte után a Dakar autós mezőnyének élén állt, ám nem sokkal később a dűnék között borult és győzelmi esélyei elszálltak. Az idei Dakaron négy szakaszgyőzelme mellett a 9. helyet szerezte meg Loeb. Év közben a Silk Way Rallyn visszatért a Loeb-Elena páros, és bár ismét tudtak szakaszt nyerni egy navigációs hiba lehetetlenné tette a győzelmet számukra.
„A 2016-os Dakarról két szélsőséges emlékem maradt. Az első, amikor az első szakaszon sikerült nyernem. Nem éreztem gyorsnak a tempót, így a győzelem is meglepett. A másik emlék, amikor a homokban kellett küzdenünk, borultunk és elvesztettem a győzelem esélyét. Egyértelmű lett számomra, hogy még van egy kis tennivaló, mielőtt nyerni tudok. Daniel számára és nekem is a legnehezebb, hogy egy szakaszon több fajta terepen kell vezetni. Soha nem könnyű megtalálni a helyes gyorsaságot. Néha azt érzem, tudnék gyorsabb is lenni, azonban pár perc múlva már egy nagy árok van előttünk. Meg kell találni a helyes tempót a különböző körülmények között. Ezen kell még dolgoznunk. Általában ott tudunk elég jó időt elérni, ahol a sebesség számít, a dűnék között még van mit fejlődnünk. A Silk Way Rallyn már sikerült előre lépnünk a nehezebb szakaszokon is. Egyértelművé vált számomra, hogy azt kell megtanulni, hogy kell óvatosan és hol gyorsan menni a nehéz terepeken. Meg kell tanulni visszavenni a tempóból, még akkor is ha ez a verseny közben nehezen is megy.” - mondta a 42 éves versenyző.