Péter Ádám: Már a rajtszám is meglepetés volt
2016.03.24 18:10
- Abszolút második helyen végeztetek Orfűn. Milyen volt belülről a verseny?
- Nagyon jól alakult a versenyünk, már az 5-ös rajtszám is meglepetés volt számunkra. Az első gyors után technikai problémánk akadt, kénytelenek voltunk időt kérni. Apukám és a sporttársak segítségével sikerült orvosolni azt. Az abszolút második helyezésünk több összetevőből is állt, Kaltenecker Ádámék büntetése elég volt ahhoz, hogy előttük végezzünk. Említenem kell még Kaveczki Jenőt (Dugót) és Molnár Zolikát, akik nálunk gyorsabbak voltak, viszont technikai problémáik miatt mögénk kerültek. Így a kategória első helyet is megszereztük, amit navigátorommal, Alkusz Mikivel álmodni se mertünk volna.
- Hány versenyt terveztek idén a MARB déli régiójában?
- Szeretnénk teljesíteni mind a 6 versenyt, ami eddig még sajnos nem sikerült. Ha lesz rá lehetőség, részt vennénk egy-két távolabbi MARB-os futamon is, ez majd a jövőben kiderül.
Köszönöm a támogatóknak és külön köszönetet szeretnék mondani a rajongói klub elnökeinek, Sámik Robinak és Somogyi Gábornak az egész napos hangulatért!