Rallye szimultán (egy arany, egy ezüst) - CEZ, Mitropa Rally Cup 2015
2015.12.15 11:03
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata 2015-ben két versenysorozatban is megmérette magát. Egyrészt a Mitropa Rally Cup, másrészt a CEZ (Central Europe Zone) értékelésébe számító versenyek kerültek a Puskádi – Gódor páros fókuszába. A szezon eleji elképzelés az volt, hogy néhány futam teljesítése után, amelyik bajnokságban az első félévben jobb pozíciót sikerül megszerezni, arra helyeződik majd a hangsúly az év hátralévő részében.

A kitűzött célok megvalósításához a már jól bevált, negyedik éve hibátlanul működő Skoda Fabia Super 2000-es versenyautó szolgált, nemhogy megfelelő, hanem tökéletes sporteszközként. Elsőként Ausztriában, Wolfsberg környékén a Lanvanttal Rally-n hördült fel a Skoda motorja, ahol rögtön egy abszolút harmadik helyezést sikerült elérni a Mitropa pontversenyben.
A következő futam Szlovéniában a Mitropa mellett a CEZ eredmény szempontjából is igen fontos volt. A Fuchs Saturnus Rally Velenje aszfaltcsíkjai egy újabb harmadik helyet hoztak az előbbi, míg egy második helyezést az utóbbi értékelésben, ami egyrészt nagyszerű folytatás, másrészt kiváló kezdetnek számított, már ami a CEZ pontgyűjtögetést illeti.
Egy gyönyörű helyszín következett Olaszországban, Toszkána, a Rally Internazionale Casentino, ahol ismét dobogóra állhattak Janiék, így bár öt versenyből csak három futamon vettek részt, az éves összesítésben már a hatodik pozíciót birtokolták a Mitropa Kupában. Lengyelországban folytatódott az évad, de most a CEZ került ismét középpontba. A becsapós pályákkal tarkított versenyen annyi kalandban volt része a Puskádi – Gódor párosnak, mint máskor egy teljes szezon alatt. A hihetetlen átlagsebességű szakaszokon az 50 Km/óra maximális sebességgel engedélyezett pályabejárás következményeképpen bizony adódott néhány kemény szituáció, de a Fabia mégis karcmentes maradt. A CEZ összetett hatodik helyezése a korábban Velenjében megszerzett második hellyel együtt megvilágított egy újabb lehetőséget Janiék előtt. Mégpedig komoly esélyt arra, hogy a Mitropa mellett a CEZ-ben is felérjenek a dobogóra év végén.
Ettől kezdve, miután mindkét hadszíntéren pozitívan alakultak az események, amolyan „rallye szimultán” lett a 2015-ös szezonból. Mint amikor a sakkmester egyszerre két pályán játszik meccset, a Puskádi – Gódor páros nem választott a két bajnokság között, hanem úgy alakította programját, hogy a mindenhol a lehető legtöbb pontot gyűjthessék, a lehető „legtöbb bábut leüthessék mindkét sakktáblán”.
Következett a Rally del Friuli Venezia Giulia, ahol CEZ és Mitropa értékelésben egyaránt negyedik helyet szereztek, majd jött Nova Gorica, ahol kevésbé a terveknek megfelelően alakultak az események, mindenesetre a Mitropa dobogó ekkor már megvolt az összetettben. Újra Olaszországba indult a csapat, idén immár harmadszor. Bassano del Grappa meg is hozta az áhított újabb harmadik pozíciót és ezzel, már függetlenül az utolsó Német futam eredményétől kijelenthettük, hogy a Puskádi Jani és Gódor Barna 2015-ben a Mitropa Rally Cup második helyezett versenyzőpárosa.
Már csak a CEZ hátralévő futamaira kellett koncentrálni, de hátradőlni még nem lehetett. A rendkívül sűrű program nem sok pihenést engedett. Alig ért haza a csapat egy versenyről, már szinte indult is a következőre, eközben még a versenyautót is fel kellett készíteni az újabb és újabb csatákra.
A Croatia Rally következett, ami már nem volt ismeretlen, viszont minden eddiginél mostohább arcukat mutatták az amúgy is kiemelkedően veszélyesnek számító csúszós, szürke aszfaltos szakaszok. Jórészt vizes pályákon kellett versenyezni, ami ezeken a gyorsokon sokak számára igencsak komfortzónán kívül esik. Mégis ezen a futamon vált biztossá, hogy a Mitropa mellett a CEZ dobogó is megvan év végén, csak az nem volt még biztos, hogy mennyire csillog majd az érem.
Ritka alkalom, hogy hazai tétversennyel zárja az évet az ERTH és a Puskádi – Gódor páros. Miután a Mecsek Rallye volt a CEZ záró futama, így itt kerülhetett fel a pont az i-re, itt dőlt el, hogy vajon meglesz-e a titkon remélt bajnokság a regionális versenysorozatban. Hiszen a dobogó volt a kitűzött cél, de evés közben az étvágy is megjött. Eredményes taktikával, egyenletes teljesítménnyel és némi szerencsével, de túl is sikerült teljesíteni a szezon elején kitűzött célt. A Mitropa Rally Cup ezüst érmének megszerzése után a Central Europe Zone aranyérme lett méltó befejezése a 2015-ös évadnak.
Ráadásul a mecseki célba érkezés amellett, hogy egy élményekkel és eredményekkel teli szép korszak vége, egyúttal egy izgalmas új időszak kezdete a Puskádi – Gódor páros és az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY életében. Búcsú a Super 2000-es Skoda Fabia versenyautótól, amely négy éven keresztül hűen szolgálta Janit és Barnát, sőt élményeket és szép eredményeket nyújtott néhány további versenyzőpárosnak is, akik az elmúlt időszakban bizalmat szavaztak az autónak és az azt hibátlanul működtető Eurosol – Szervizcsapatnak.
Az autóról a Mecsek Rallye-t követően lekerült a jellegzetes EUROSOL - dekoráció, a motor szépen felújítódott a Skoda Motorsportnál. Az immár hófehér Fabia ugyanúgy, mint Juho Hanninen 2011-es világbajnoki győzelmét követően minden ízében megújult és várta új gazdáját, nem is túl sokáig. Janiék utolsó versenye után alig több mint egy hónappal már fel is gurult egy szomszédos ország rendszámát viselő trélerre és el is hagyta az ERTH Bázisát. Bízunk benne, hogy új versenyzőinek is legalább annyi élményt és eredményt hoz majd, mint a Puskádi – Gódor párosnak és teszi mindezt ugyanolyan megbízhatóan, hiba nélkül, ahogy azt az elmúlt négy évben tette. Ámbár ehhez bizonyára szükség lesz egy olyan rutinos és alapos Szervizcsapatra, mint amely ez idáig „simogatta” a Skodát Hegyaljai Zsolt vezetésével.
A jövő év így már biztosan hoz egy komoly újdonságot az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY életében. Ez ugyan jelent majd némi fordulatszám csökkenést, cserébe hozni fog jelentős mennyiségben amolyan adrenalin fokozó durrogást. Nem nehéz kitalálni, hogy a csapat számára 2016-tól kezdődően egy közkedvelt és sikerekre hivatott újdonság jelenti majd a folytatást, már ami a technikát illeti. Nem kell majd új márkajelzést keresni a nevezési listákon a Puskádi – Gódor páros neve mellett, csak néhány betű és szám változik az új versenyautó típusában.
2015-re nem lehet panasz az eredmények tekintetében. Hogy a folytatás melyik bajnokságban vagy bajnokságokban lesz jövőre, az nagymértékben függ az új R 5-ös Fabia várható kihasználtságától. Janiék versenyprogramja 2016-ban ennek megfelelően alakul, de biztosnak tűnik, hogy továbbra is az európai sorozatok kerülnek fókuszba. Hogy pontosan melyek lesznek ezek, hamarosan kiderül. A Mitropa Rally Cup díjkiosztó néhány hete, míg a Central Europe Zone ünnepélyes évzárója éppen az elmúlt hétvégén zajlott le, így a Karácsonyt és a Szilvesztert követően indul a visszaszámlálás az új autó megérkezéséig, amely remélhetőleg nem jelent majd túl hosszú várakozást.
Addig is Mindenkinek köszönjük a 2015-ös szezonban történt bármilyen mértékű és jellegű támogatást, szurkolást és reméljük, hogy mihamarabb beszámolhatunk a jövő évet érintő konkrétabb terveinkről, a Puskádi – Gódor versenyzőpáros, illetve az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY 2016-os programjával kapcsolatban!
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY ezúton is köszöni Partnereinek és Támogatóinak, hogy lehetővé teszik a csapat számára a csodálatos helyszíneken zajló nemzetközi versenyeken való részvételt.