Svéd Rally sajtótájékoztató: 5 szakasz került törlésre
2016.02.08 17:59
A WRC svéd versenyének szervezőinek komoly problémát jelentett az egész Skandináviába uralkodó enyhe időjárás. A tanácskozás napokon át tartott, míg ma hivatalos sajtótájékoztatón közölték a véglegesnek még nem mondható helyzetet.
„A szakaszokért felelős Johan Magnusson és a versenyigazgató, Stig-Rune Kjernsli minden tőlük telhetőt megtettek, mire megoldást találtak arra, hogyan lehetne megtartani a versenyt. Örömmel jelenthetem ki: lesz idén is Svéd Rally.” – mondta Glenn Olsson a Svéd Rally vezérigazgatója a sajtótájékoztatón.
Sajnos az időjárás miatt nem lesz hivatalos teszt (shakedown), valamint a Karlstad és Kirkenaer és Hangfors sprint szakaszokon nem lesz verseny. A hivatalos megnyitó és a Red Bull Show meg lesz tartva, viszont, hogy minél kisebb kár keletkezzen a szakaszokon elmarad idén a teljes verseny a historic mezőny számára.
„Nagyon sajnáljuk, hogy törlésre került a historic verseny, de ezt el kell fogadnunk és örülni kell, hogy lesz WRC futam.” – mondta Hasse Joansson, a Historic Svéd Rally versenyigazgatója.
A pályabejárás kedd helyett szerdán kezdődik és tart csütörtökön is, amikor már hideg időjárás várható. A pályabejárás tökéletes utakon kezdődhet így.
„A verseny egyik kritikus pontja volt a pályabejárás ideje. Néhány pályán teljesen elolvadt a hó, sarassá vált. Kérünk minden érintettet, hogy amíg nincs fagy messzire kerülje el a pályákat, különben nagy károkat okozhat rajtuk.” – mondta Johan Magnusson, a pályákért felelős menedzser.
Jelenleg az északi szakaszokon van hó és jég, de a délieken vagy kevés van, vagy teljesen murvás.
„Egyeztettünk az FIA-val, a WRC szervezőivel, valamint a csapatokkal is a döntésünkről, így senkit sem érinthet a bejelentésünk váratlanul. Reméljük, hogy az időjárás istenei velünk lesznek, és valóban fagy következik a hét későbbi részében.” – zárta a sajtótájékoztatót Stig-Rune Kjernsli versenyigazgató.