Tanuló év volt, bajnokok lettek
2016.11.12 10:31
Megyaszai Gergő és Obert Patrik győzelemmel zárta a MARB déli régiójának utolsó versenyén, Magyarhertelenden, valamint az év végén is kategóriájában. A bajnok pilótát a verseny után kérdeztem.
- Hogy sikerült felkészülni a versenyre?
- Szerintem teljesen jól sikerült, mint mindig, nem volt szükség nagy revízióra, bár a Zobáki verseny igencsak leamortizálta a technikát, főleg küszöbtől lefele :-)
- Mesélnél a versenyetekről, ilyen eredményt sikerült elérni?
- Még a szombati napon, a versenyzői eligazítás után, sikerült véletlenül végigrajzolni a Magyarbóly táblánál lévő hosszú jobbost, akkor egy picit beparáztam mi lesz másnap. Az első gyorsot, mindenképp óvatosra terveztem, főleg a gát utáni részt, kíváncsiak voltunk, a többiekre is. Sikerült beérni, majd ott tudtuk meg, hogy a pontversenyben második helyen álló Szabó Béla barátunk autója feladta a harcot. Innentől kezdve egy dolog vezérelt minket, beérni egyben. "Óvatosan" végigcsurogtunk a fehér aszfaltos részen, majd a gáttól azért megnyomtuk, ez ment végig. Kriván Dávidék folyamat jobb időket autóztak mint mi, ám a végén 3 másodperccel mi nyertünk a büntetések miatt, gratulálunk nekik, jó meccs volt :-)
- Milyen eredménnyel zártatok a bajnokságban?
- Hat versenyből 5-ször értünk győztesen célba. Első helyen zártuk a bajnokságot a 2.-es kategóriában. Tanuló év volt az idei. Rengeteget fejlődött a technika, szerintem én is fejlődtem, de sok van még mind bennem, mind az autóban. Boldogok vagyunk, örülünk, hogy jól sikerült zárni az évet :-)
- Jövőbeni tervek?
A jövő még kérdéses, mármint nem az, hogy megyünk-e sprinten, hanem a kategória. Igazat megvallva, ez a kis 1140 köbcentis motor bármilyen jó is, kicsit kényszerpálya egy Skodának. Szeretnénk feljebb menni mindenképp, hármas kategóriába, vagy 1.6 lightba. Ha hármas kategória, jó lenne végre slicken menni, és bár erős nagyon a mezőny, szeretnénk megmutatni, igenis van létjogosultsága egy farmotoros Skodának Ladaország pályáin.
Meg szeretném köszönni minden Családtagnak, Barátnak, Kategóriatársnak, Szurkolónak az egész évet, Jövőre folyt köv
- Köszönöm az interjút és gratulálok az elért eredményekhez!
- Köszönöm!
Készítette: Hund Gábor